Exatlon: rettenetesen érzi magát Hanna, sokaknak elegük van belőle

Fotó: Instagram/Exatlon Hungary
not image

Takács Petra

2022. január 28. - 09:09

A közösségi médiában keményebbnél keményebb kritikákat kap a kihívók versenyzője, aki nagyon erőteljesen kiverte a biztosítékot.

Hanna felemás hangulatban tért vissza a pályára csütörtökön, a végjáték második napján, sokat nem változott a helyzet. Ez pedig előnyt adott a bajnokoknak, mert többen nem voltak ott fejben, és ennek meg is lett az eredménye.

Lehel megkérdezte tőle, csillapodtak-e a korábban megfogalmazott érzései, amire azt válaszolta a kihívó, hogy alapvetően nem. Láthatóan nehezen beszélt arról, ami benne van, ugyanakkor örül, hogy 24 órával korábban kiöntötte a lelkét.

Ha versenyben marad, akkor úgy érzi, mindez okkal történik, ha pedig most pénteken kiesik, akkor már így is sok, hogy ott volt. „Azt érzem, hogy óriásit küzdöttem ebben a négy hétben, és ilyen soha életemben nem volt, és remélem, hogy soha nem is lesz, mert rettenetes.”

Vége a várakozásnak: megjelent Majka és Curtis új közös dala

Folyamatosan a könnyeivel küszködött, a felvételeken is látni, ahogy rendszeresen a szemei alá nyúl, hogy visszatartsa a könnyeit. Elmondása szerint jelenleg nem szívesen csinálja ezt az egészet, és azt érzi, hogy alapvetően nem baj, ha ezt más nem tudja átérezni.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.