Vizsgálják, hogy az Old Trafford személyzete segített-e bejutni a Manchester United dühös szurkolóinak a pályára

A Manchester United szurkolói a klub tulajdonosai, az amerikai Glazer család ellen tüntetnek a csapat tartózkodási helyén, a manchesteri Lowry Szállodánál 2021. május 2-án, csapatuknak a Liverpool ellen az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzése előtt. A tiltakozó drukkerek egy csoportja behatolt az Old Trafford Stadion pályájára is. A mérkőzést a rendbontás miatt végül elhalasztották. MTI/AP/Rui Vieira
not image

Kolláth Benjámin

2021.május.3 - 18:50

Egyes jelentések szerint azután jutottak be az Old Traffordba, hogy kinyitottak nekik egy ajtót, amelyen át a stadionba és a pályára is beözönlöttek.

A Manchester United tagadja, hogy az ő személyzetük segített bejutni a tüntető szurkolóknak a pályára, írja a Goal.com. Párszáz szurkoló egy olyan ajtón jutott be a pályára, amelyet egyes hírek szerint belülről nyitottak ki. A szövetség vizsgálatot indított. A klub ezt a közleményt adta ki:

„A tegnapi események után, míg sokan békésen akarták kifejezni a véleményüket, egyesek inkább meg akarták zavarni a csapat felkészülését és magát a meccset. A közösségi médiában elterjedt, hogy a tüntetők egy, a klub személyzete által kinyitott ajtón át jutottak be, ez téves.”

„Miután áttörtek több korláton, néhány tüntető átmászott a Munich alagút végén lévő kapun, betörtek egy, a lelátóra vezető ajtót, majd kinyitottak egy másikat, ahol a többiek be tudtak jutni a pályára.”

A klub, a rendőrség, a biztonságiak és a szövetség közösen döntenek majd a további tennivalókról. Egyelőre nincs információ arról, mikor játsszák le a Liverpool elleni meccset, a szezon végének közeledtével erre már nincs sok lehetőség.

A tulajdonosok lemondását követelő szurkolók egy csoportja összecsapott a rendőrökkel is, a helyi rendőrség bejelentése szerint egyik emberüket az arcán meg is vágták, emiatt kórházba kellett szállítani.