Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,79 Ft
Euró
388,11 Ft
Font
450,56 Ft
Bitcoin
62,441 $

Pokolian nagy góllal nyert Brazília Szerbia ellen Katarban

A nap legjobban várt mérkőzésén vagyunk túl, ami a brazilok számára egy kötelező győzelem volt, főleg azok után, hogy Argentína bukott.

Fotó: EPA/Tolga Bozoglu
Sport

Hujber Dávid

Szerkesztő

Hatalmas pofont kaptak Messiék az első meccsükön, miután Szaúd-Arábia fordítani tudott ellenük egy olyan mérkőzésen, amit még évek múlva is emlegetni fognak. Hiába volt a pályán minden idők egyik legjobbja, ő sem tudott mit tenni.

Ez is egy újabb példa volt arra, hogy a katari világbajnokságon bármi megtörténhet, és ezt Japán is bizonyította, akik legyőzték Németországot. Intő jelek voltak ezek Brazília számára, ráadásul egy erős Szerbia ellen a G csoportban. Soron kívül David Pressman két szóval kommentálta Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij beszélgetését

A csütörtöki meccsnap utolsó mérkőzését rendezték meg, amit Brazília erősen kezdett, gyorsan jelezték is, hogy hamar be akarnak találni. Végül kissé elhúzódott a dolog, függetlenül attól, hogy a vezető gólt megelőzően is voltak helyzetek.

Egészen a 62. percig kellett várnia a brazil rajongóknak, amikor Richarlison beköszönt. Eredetileg Ronaldo is a helyszínen követte volna figyelemmel az eseményeket, de a brazil legenda covidos lett, így pár napot még várnia kell arra, hogy csatlakozzon Roberto Carloshoz és Rivaldóhoz a lelátón.

Jót tett a mérkőzésnek a gól, Szerbia hirtelen felébredt, láthatóan veszélyesebben játszott, nem nyugodhattak meg a dél-amerikai játékosok. A 73. percben viszont Richarlison duplázott, méghozzá akkora góllal, ami a világbajnokság legnagyobb találata lehet. Parádés módon vette át a labdát, majd félollóval tökéletesen a hálóba vágta azt, mellyel el is dőlt a meccs.

Az eredmény a lefújásig nem változott, a brazil akár még több góllal nyerhettek volna, ha a szerb kapus nincs úgy a helyén. Ez mindenképpen meggyőzőbb volt, mint amit az argentinok produkáltak, akiket a torna előtt a legnagyobb esélyesként tartottak számon.

Röpködtek a bírságok a vissza nem vitt ajánlóívek miatt

A Nemzeti Választási Bizottság több mint négy millió forint bírságot szabott ki a határidőre vissza nem vitt ajánlóívek miatt.