Ha a hagyományos immunterápiát mRNS-vakcinával kombinálják, növelhető a rosszindulatú daganatok elleni kezelések effektivitási rátája.
Habár Pablo Picasso már 48 éve elhunyt, továbbra is köztünk él szelleme, és alkot is, hiszen a mesterséges intelligenciának köszönhetően egy vadonatúj festményére bukkantak.
A NASA Lucy névre keresztelt küldetése során a Jupiter környékén ólálkodó nyolc, trójai csoporthoz tartozó aszteroidát követhetik nyomon, ám már az első megfigyelések előtt problémákba ütköztek.
Az amerikai haditengerészet által lencsevégre kapott repülő objektum hirtelen eltűnt a tengerben.
Megépült a világ egyik legerősebb rádióteleszkópja Kínában, amellyel akár az idegen civilizációk által megalkotott és univerzum mélyére kiküldött modulokat is detektálni lehet.
A rendkívül erős, sziporkázó fénnyel járó kozmikus jelenség nem mindennapi színkavalkáddal kápráztatta el a csillagászokat.
A csillagászat történetében először sikerült asztronómusoknak olyan aktív fekete lyukat beazonosítaniuk, melynek centruma felhevült gázt bocsát ki az univerzumba.
Áttörő sebészeti eredményt értek el orvosok, sikerült ugyanis problémamentesen átültetni egy sertés veséjét egy páciens szervezetébe.
A Harvard Egyetem tudósa szerint a látható világűr nem ősrobbanás útján jöhetett létre, hanem egy fejlett civilizáció laboratóriumában születhetett meg.
Egy kanadai csillagász egészen bizarr modellt alkotott meg bolygórendszerünk kapcsán, elképzelése szerint ugyanis egy hatalmas méretekkel rendelkező mágneses alagútban élünk.
Olyan ebihalakat sikerült biológiai módosítással kitenyészteniük kutatóknak, amelyek légzés hiányában is képesek voltak életben maradni.