Problémák adódtak a NASA aszteroidakereső űrszondájával

NASA
not image

Kulcsár Péter

2021. október 20. - 21:16

A NASA Lucy névre keresztelt küldetése során a Jupiter környékén ólálkodó nyolc, trójai csoporthoz tartozó aszteroidát követhetik nyomon, ám már az első megfigyelések előtt problémákba ütköztek.

Két nappal azt követően, hogy Lucy-t kilőtték az Atlas V rakétával az univerzumba, a NASA mérnökei felfedezték, hogy az űrszonda két napeleme hibásan nyitódott ki, ami azt eredményezheti, hogy egyszerűen nem tudja elérni a kívánt sebességet ahhoz, hogy eljusson a Jupiterig.

A szóban forgó elemek kulcsfontosságúak energiatermelés és az űrszonda akkumulátorának töltése szempontjából, és bár egyelőre nem befolyásolja a meghibásodás a misszió előrehaladását, a későbbiekben bonyodalmakat okozhat.

Az amerikai űrügynökség tudományos igazgatóhelyettese, Thomas Zurbuchen legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta, a Lucy-misszió egyelőre biztonságos és stabil, azonban a két napelem közül az egyik még továbbra sem működik rendeltetésszerűen, ezért mindent meg fognak tenni az elkövetkező napokban, hogy kivizsgálják a hiba okát, és kijavítsák az egységet.

Lucy révén egyébként a trójai aszteroidákat vizsgálhatják meg infravörös kamerákkal és szenzorokkal, ezáltal tisztább képet kaphatnak arról, pontosan miként viselkednek ezek a rejtélyes űrsziklák a Jupiter körüli pályán keringve.

A trójai csoporthoz tartozó kozmikus szikladarabok konstans pályával rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy a Naprendszer kialakulása óta a központi csillag körül keringenek, pontosan úgy, mint ahogyan azt a bolygók teszik.