Ez ráadásul szavaik szerint nem igényelne extra erőforrást.
Egyre több intő jel van, és a jövő sem tűnik sokkal biztatóbbnak.
Amikor a T CrB berobban, akkor egy rendkívül fényes csillagként jelenik majd meg az égen, ami legalább egy hétig látható lesz.
A NASA hivatalosan is bejelentette, hogy a SpaceX-szel együttműködve tervezi a Nemzetközi Űrállomás (ISS) szolgálati idejének végén történő biztonságos megsemmisítését.
Olyasmit talált a kínai űrszonda a Holdon, aminek a tudomány jelen állása szerint nem lenne szabad ott lennie.
A 2024 MK csillagászati szempontból rendkívül közel, de biztonságos távolságban fog elhaladni.
Az amerikai űrügynökség és a Boeing négy további napot szán arra, hogy áttekintse a Starliner űrhajó teljesítményével kapcsolatos összes rendelkezésre álló adatot, mielőtt engedélyezné a jármű visszatérését a Földre - közölték kedden a tisztviselők.
Egy modern teleszkóp választ adhat a zavarba ejtő kérdésre, ami ingoványos talaj a csillagászok között.
Mindez a biológiával van összefüggésben.
Egyelőre a csillagászok sem tudják, hogyan jöhet egy forrásból két olyan rádiójel a Föld felé, amelyek az ismereteink szerint csak különböző forrásokból származhatnának.
Az olasz csillagászok által felfedezett JADES-GS-z14-0 nevű galaxis 290 millió évvel az ősrobbanás után létezett, és sokkal fényesebb, mint amennyire lehetne.