Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.
Érthető, hogy miért döntött így az edző.
A Manchester United játékosai nem véletlenül nem ünnepelték meg a döntőbe jutásukat az FA-kupába.
A Barcelona edzője nem akart a jövőjéről beszélni azt követően, hogy elvesztették a Real Madrid elleni párharcukat a spanyol bajnokságban, és egyúttal a bajnoki címet is.
Xavi, a Barcelona edzője úgy látja, nemhogy nem érdemeltek döntetlent a Real Madrid ellen, meg kellett volna nyerniük a meccset.
Xavi ismét a játékvezetést kritizálta, akárcsak a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, ami végül a kiesésükbe került.
Ter Stegen sem akart hinni a szemeinek a meg nem adott góljuk miatt a Real Madrid ellen, ami végül sokba került.
A Real Madrid és a Barcelona történelmi meccset játszott egymással vasárnap este, amiről még sokat fognak beszélni egy bizonyos jelenet miatt.
Egy több mint emlékezetes mérkőzést vívott egymással a Real Madrid és a Barcelona a spanyol bajnokságban.
A Liverpool továbbra is elsőszámú jelöltként tekint a Sporing jelenlegi edzőjére, Rúben Amorimra, aki akár egy játékosát is magával viheti az Anfieldre.
Az Újpest az MTK ellen lépett pályára, küzdvén azért, hogy visszatérjenek a győzelem útjára, miután a korábbi két mérkőzést elbukták.