Közel 100 utas rekedt a budapesti reptéren, csak becsekkolásnál derült ki, hogy nem megfelelő a vízumuk
Nem tudtak felszállni a WizzAir Szaúd-Arábiába tartó gépére.
A Blikk beszámolója szerint mintegy 80-100 utas rekedt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szombaton: mindannyian a Wizz Air járatával szerettek volna Szaúd-Arábiába, Dzsiddába utazni, csakhogy a becsekkolásnál kiderült, nem megfelelő a vízumuk, így nem is engedték fel őket a gépre.
A portálnak sikerült beszélnie két utassal is, akik a szombaton, 12:55-kor induló dzsiddai géppel (W62301) szerettek volna elutazni. A megszólaltatott utasok elmondása szerint semmilyen tájékoztatást nem kaptak a légitársaságtól arra vonatkozóan, hogy a meglévő vízumuk nem megfelelő:
„Megtagadták az utazást, ha valakinek nem volt úgynevezett „haddzsvízuma”. Nekünk, mint sok másik embernek, akik így jártak, egy egyéves többszöri belépésre alkalmas vízumunk van, voltunk már az országban, tudtuk, hogy vízumkötelezettség van, de miután nekünk van érvényes vízumunk, nem értettük a dolgot.”
Azt is elárulták, hogy a gép, melyre végül nem engedték fel őket, késett egy órát, amiről bár a WizzAir folyamatosan tájékoztatta őket, arról senki sem szólt nekik, hogy amennyiben nem rendelkeznek a „haddzsvízummal”, úgy feleslegesen várnak, mert a gépre nem szállhatnak fel. Az utas elárulta, közel 100 utas volt érintett, nemcsak a magyarok, külföldiek is.