Nasszer al-Khelaifi, a PSG elnöke is mondott pár szót azt követően, hogy a francia sztárcsapat végül búcsúzott a Bajnokok Ligája küzdelmeitől.
Hiába vezetett a Kisvárda a Paks ellen a Magyar Kupa elődöntőjében, végül Bognár György csapata jutott be a döntőbe.
A romániai magyar szakember is lehetőséget kapott játékvezetőként a nyáron megrendezésre kerülő tornán.
Ha a Paks ismét vereséget szenved, az már a hatodik egymást követő nullázás lesz a csapat neve mellett.
Mint ismeretes, a következő szezontól már az RTL+ lesz az UEFA Bajnokok Ligájának otthona.
Joan Laporta egyértelművé tette, amennyiben bebizonyosodik, hogy VAR-hiba történt, úgy meg kell ismételni a vasárnapi, Real Madrid elleni Clásico-mérkőzést.
A szakértő szerint főszponzorként évi több milliárd forintot hozhatna a Ferencvárosnak az orosz gázóriás.
Az Arsenal és a Chelsea csap össze egymással kedd este, amit természetesen élőben követhetünk figyelemmel a televízióban.
Erik Ten Hag szinte biztosan nem maradhat a Manchester United edzője a katasztrofális idényt követően, a klub többek között a Bayern München edzőjével is felvette a kapcsolatot.
Két nagy név már kiszállt a versenyből, azonban még így is bőven akadnak alkalmas jelöltek a posztra.
Furcsa gólokkal kapott ki az Újpest az MTK ellen az elmúlt hétvégén az NB1-ben, ami fájdalmas 3 pontba került.