Pochettino szerint nem csupán a balszerencse áll a Chelsea sérüléshulláma mögött
Nyolc játékosát kénytelen nélkülözni az Arsenal elleni Premier League összecsapáson.
Nincs könnyű dolga Mauricio Pochettinónak a Chelsea kispadján, hiszen az új szezon is hasonlóan katasztrofálisan végződött, mint ahogy az előző befejeződött. Ezen pedig az sem sokat szépít, hogy a Kékek megnyerték az elmúlt két bajnokijukat.
A következő mérkőzésüket ugyanis a tavalyi ezüstérmes, és most is sokkal jobb formában lévő Arsenal ellen játsszák, az Ágyúsok ellen pedig meglehetősen tartalékos felállásban kell pályára lépnie a Chelsea-nek.
Pochettino úgy véli, hogy a sok sérülés nem tudható be kizárólag a balszerencsének, hiszen számos olyan tényező volt, ami negatívan befolyásolta a játékosok erőnlétét, ezek leküzdéséhez pedig fontos döntéseket kellett meghozni.
Az argentin edző úgy véli, hogy sikerült előrelépést tenni, így abban bízik, hogy a jövőben hatékonyabban küzdik le a sérülésveszélyt. Ehhez ugyanakkor még több játékos állapotát is fel kell mérniük a csapat orvosainak – írja a 90min.com.
NE HAGYD KI
Pochettino május végén tért vissza a Stamford Bridge-re, ám hiába költött csillagászati összegeket a keret megerősítésére a Chelsea, eddig még nem sikerült kimászniuk a gödörből.