Dollár
429,75 Ft
Euró
421,24 Ft
Font
477,30 Ft
Bitcoin
19,361 $

A Manchester United egykori zsenije továbbra is az európai elitben maradna

MTI/EPA/Vince Mignott

Bense Róbert

2022. augusztus 9. - 19:35

Juan Mata több lehetőséget is visszautasított, továbbra is valamelyik topliga a cél.

A 34 éves játékos az elmúlt 8 évet a Manchester Unitednél töltötte, de a Premier League akkor már ismert volt számára, hiszen a Chelsea csapatánál is lehúzott három szezont. Most az utolsó nagy dobásra vár, és nem fél komoly lehetőségeket visszautasítani.

Soron kívül Muri Enikőnek annyit sem ér Hódi Pamela, mint egy üres szemeteszsák

Matát ugyanis már több csapat is megkereste, köztük az Egyesült Államokból, valamint egyéb távolabbi ligából is, de szilárd elhatározása, hogy továbbra is a legmagasabb szinten, az európai topbajnokságok valamelyikében szerepelhessen.

Ez egyáltalán nem nagy elvárás tőle, hiszen remek képességekkel bír, ami még úgy is igaz rá, hogy az elmúlt két szezonban jóval kevesebbet játszott, mint az azt megelőző években, amikor meghatározó tagja volt a Unitednek.

Mata idén összesen 13 mérkőzésen lépett pályára, a bajnokságban hét mérkőzésen bizonyíthatott, mindössze kétszer kapott helyet a kezdőben. A 409 percnyi játékidő messze nem tükrözi a szintjét, kérdés azonban, hogy milyen formában lehet a mellőzött támadó középpályás.

Futballberkekben szinte egyöntetűen azon a véleményen vannak a szakértők, hogy a spanyol válogatottal világbajnoki és európa-bajnoki címet elhódító játékosnak még helye van az európai klubfutballban és várhatóan lesz olyan csapat, amely megkeresi őt – számolt be róla a Marca.