Klopp nem szeretne oltatlan játékosokat a Liverpoolba
A Liverpool edzője nincs egyedül a véleményével.
Előzmény:
Jürgen Klopp kijelentette, hogy nem valószínű, hogy olyan játékosokat igazolnának, akik nincsenek beoltva a koronavírus ellen.
Véleménye szerint egy beoltatlan játékos veszélyt jelent a többiekre, és gondokat okozna szervezési szempontból, pláne úgy, hogy pozitív teszt esetén a közvetlen kontaktokat is el kell különíteni egy időre – írja az Origo.
Több menedzser is egyetért Kloppal, hasonló véleményen van Steven Gerrard, az Aston Villa, valamint Patrick Vieira, a Crystal Palace edzője is.
Szerintük az emelkedő esetszámok miatt fontos figyelembe venni, hogy a szerződtetni kívánt játékos megkapta-e a szükséges oltásokat.
A megbetegedések miatt sorra halasztják el az angol bajnoki mérkőzéseket, miközben az angol szövetség azt közölte, hogy a játékosok 64 százaléka két oltással rendelkezik. Ennek ellenére az omikron variáns terjedése miatt 42 pozitív esetet regisztráltak a múlt héten.