Félnek egy istenség haragjától, ezért elutasították a vakcinákat egy indiai faluban

Fotó: Flickr/hermesmarana
not image

Borbély Fanni

2021.június.11 - 19:01

A Himalájában található Malana faluban a helyi istenség azt “mondta” a lakosoknak, hogy ne fogadják el a vakcinát – majd egy egészségügyi dolgozó meggyőzte őket az ellenkezőjéről.

Május 22-én egy egészségügyi dolgozókból álló csapat mintegy 5 kilométert mérföldet gyalogolt, hogy koronavírus elleni oltási pontot állítson fel Malanában, az észak-indiai Himácsal Prades államban található távoli himalájai faluban.

A több mint 2200 lakosú faluban mindössze 36 ember jelentkezett az oltásra. De még ez a csekély részvétel is hatalmas győzelem volt, ugyanis Malana lakosai hónapokig vonakodtak az oltástól, mert a falusi tanács, egy vallási hatóság, megakasztotta az oltási akciót, arra hivatkozva, hogy a helyi istenség, Jagadamani Rishi nem járult hozzá az oltáshoz.

A falubeliek szerint mintegy öt hónapig tartó rituálék, imák és kérvények után az istenség “beleegyezését adta” a tanácsnak az oltásokra, az isteni engedélyt pedig május közepén kapták meg, amikor Indiában épp a koronavírus világjárvány második, kegyetlen hulláma zajlott.

Az istenség “engedélye” ellenére a falu lakosságának mindössze 1,8 százaléka jelent meg az oltáson, mivel a falubeliek azt állították, hogy Jagadamani Rishi két nappal a május 22-i oltási pont felállítása előtt közvetlenül beszélt hozzájuk egy nőn keresztül, akit “megszállt”.

Az istenség az asszonyon keresztül azt mondta nekik, hogy kerüljék az oltásokat, mivel “isteni ereje” révén “megvédi” a falut a vírustól. A babona, a félretájékoztatás és a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanság azonban nemcsak Malanára korlátozódik: szakértők szerint ez a tendencia India számos vidéki részén elterjedt.

A nyugati Mahárástra államban, Palgharban a törzsek lakói úgy vélik, hogy nem fertőződhetnek meg, mert a napon dolgoznak. Az indiai Nyugati-Ghátokban élő Potraj közösség azt mondta, hogy istennőjük, Kadak Lakshmi azt mondta nekik, hogy nem kell beadatniuk a vakcinát.

Rádzsasztán Sirohi körzetében, az Aravalli-hegységben élő törzsek pedig egyszerűen elutasították az oltás beadását. A keleti Dzshárkhand államban – szintén többnyire törzsek lakta – néhányan visszautasították az oltást, és helyette “havan”-t (szent rituálét) végeztek, hogy távol tartsák a fertőzést.

India januárban kezdte meg a koronavírus elleni oltási kampányt, a legveszélyeztetettebb korosztállyal, az idősekkel kezdve. Miután először India nagyobb városaiban pusztított, a vírus második hulláma most a falvakon söpör végig, ahol szinte nem is létezik egészségügyi infrastruktúra – írja az Al Jazeera.