Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,63 Ft
Euró
387,70 Ft
Font
450,38 Ft
Bitcoin
61,557 $

Farm VIP: Szabyest már tehernek érzi Bíró Icát

Szabyest számára i s kezd tehernek hatni Bíró Ica jelenléte a Farm VIP-ban, amiből még lehetnek gondjaik.

Fotó: TV2
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Bíró Ica boldogan mondott igent a Farm VIP új évadára, de arra talán még ő sem számított, hogy ennyi gondja lesz az első napokon. Ripli Zsuzsival hamar összekapott, és azóta sem értik igazán egymást.

Totálisan más személyiségek, ráadásul a korkülönbségből adódóan is vannak differenciák bizonyos kérdésekben. Ica tele van erővel, teljesíteni akar, talán túlságosan is, aminek meg lehet az ára. Soron kívül Elbocsáthatják a taxist, aki összebalhézott egy szabálytalanul közlekedő biciklissel

Rékasi Károly pedig rendre Szabyest miatt akad ki, így volt ez legutóbb is, és már nem ő csapatkapitány. Hogy ennek mi lesz a vége, nem tudni, viszont nem áll jól a csapat szénája, addig a riválisok jó ütemben haladnak.

Ica csak nézett maga elé, amikor látta, Szabyest milyen munkát végzett. Kicsit sem volt vele elégedett, majd elment panaszkodni a többieknek, mert szerinte ez így nem fog működni, bajban lesznek.

Szabyest nemigazán érti Icát, és azt mondja, annyira akar, hogy már-már teher a személye. „Ica nagyon pörgős, mondhatni hiperaktív. Sokszor ez nemigazán segít, illetve nagyon hevesen reagál le bizonyos szituációkat. Nem tudja megérteni, hogy valami folyamatban van már, vagy folyamatban lesz.”

Az antidepresszánsok újabb negatív hatására derült fény, hőségben okozhatnak gondot

Egyes készítmények kimondottan kellemetlen tüneteket okozhatnak a melegebb hónapokban.

Nagyon jó minőségű eperre és remek szezonra számíthatunk idén

A szakember szerint jó termés várható idén szamócából itthon, ezen a héten pedig a szedd magad akciók is megkezdődnek az országban.