Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21

AKTUÁLIS

Dollár
358,99 Ft
Euró
388,38 Ft
Font
456,51 Ft
Bitcoin
67,623 $

Mintegy 50 futballpálya épült a Felzárkózó Települések Programnak köszönhetően

A térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a programba bevont falvakban élő gyerekek ezzel olyan lehetőséget kapnak, amelyre korábban nem volt példa az országban.

...svg content...Fotó: MTI/Purger Tamás
Sport

Koós Alexandra

Szerkesztő

Potápi Árpád János, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Értényben egyebek mellett arról beszélt, hogy eddig országszerte csaknem ötven településen épült futballpálya a Felzárkózó Települések Program keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Belügyminisztérium együttműködésében. De a Tolna vármegyei településen épült rekortán pálya átadásán azt is elmondta:

A programba bevont falvakban élő gyerekek ezzel olyan lehetőséget kapnak, amelyre korábban nem volt példa az országban. Egy-egy pálya értéke mintegy 120 millió forint, az értényi létesítmény 104 millió forintba került – tette hozzá. Ezt követően arra tért ki, miszerint a program szakmai megvalósításában részt vesz a Máltai Sportegyesület, amely a labdarúgással hasznos elfoglaltságot nyújt a helyi fiataloknak. Soron kívül A nemzetközi mezőnybe is aranyéremmel tért vissza Milák Kristóf

Illetve ezzel támogatják a helyi közösségek kialakulását, közvetetten a bűnmegelőzést és az egészséges életmódot – írja az Index. A sport a felzárkózó településeken a szeretetszolgálat jelenlét módszertanának a szociális munkát kiegészítő, alapvető tevékenysége – emelte ki az államtitkár, aki arról is szót ejtett: Értény 2019 és 2024 között 523 millió forint támogatást nyert el európai uniós operatív programok, illetve a Magyar Falu program forrásaiból.

A pályaépítési programmal együtt 627 millió forint érkezett a településre. A szeretetszolgálat Jelenlét programja egyébként 2020-tól működik a 720 fős községben. Míg Kiss Dávid, a Máltai SE elnöke elmondta, a 22 méter széles és 44 méter hosszú pályát kosárlabdapalánkkal és futballkapukkal is ellátták, a sportegyesületnek Értényben 25 gyermek a tagja, a csapat a felzárkózó települések országos bajnokságára készül.

Korábban azt is megírtuk, hogy április 16-tól két héten át jelentkezhettek a fiatalok az ingyenes európai vonatbérletekért. A szerencsés pályázók idén július 1. és 2025. szeptember 30. között használhatják fel az Interrail vonatbérleteket, amelyek Európa 32 országába érvényesek, s azzal legfeljebb 30 napig lehetnek úton.

Verőcei halálos hajóbaleset: hiába kérték a motorcsónak vezetőjét, hogy lassítson

A verőcei hajóbaleset túlélője elárulta, hiába kérték a motorcsónak vezetőjét, lassítson, nem tette meg, ami végül hét ember életébe került.

Rengetegen panaszkodnak a Waze hibájára, de van valami, ami segíthet

A Waze nevű navigációs mobiltelefonos alkalmazás sok autós számára jelent nagy segítséget, főleg akkor, ha ismeretlen helyre tartanak. Mostanában azonban sok probléma van az applikációval.