Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,61 Ft
Euró
387,52 Ft
Font
450,28 Ft
Bitcoin
61,468 $

Észak-Korea megszólalt a halálos török-szír földrengés után

Kim Dzsong Un, Észak-Korea első embere megszólalt a halálos, sok ezer ember életét követelő török-szír földrengést követően.

Fotó: Észak-koreai rakétakísérletről szóló tudósítás egy tokiói utcai tévéképernyőn 2022. november 18-án. A képernyőn Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke látható. Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki Japán felé. Japán források szerint a rakéta több száz kilométert tett meg, és körülbelül 210 kilométerre Hokkaido szigetétől csapódott be a tengerbe. MTI/EPA/Majama Kimimasza
Közel-Kelet

Hujber Dávid

Szerkesztő

Egyre csak nő a halálos áldozatok száma Törökországban és Szíriában, ahol a mentőcsapatok versenyt futnak az idővel. Magyar csapatok is vannak a helyszínen, és mindent megtesznek azért, hogy minél több embert mentsenek meg.

A helyzet olyannyira súlyos, hogy az UNICEF szerint gyerekek ezrei lehetnek a halottak között. A török kormányt egyesek éles kritikával illetik, nem mindenki elégedett a válság kezelésével, mivel volt olyan terület, ahol az első 12 órában egy mentőcsapatot sem láttak. Soron kívül Elbocsáthatják a taxist, aki összebalhézott egy szabálytalanul közlekedő biciklissel

Miközben legkevesebb 125 utórengést regisztráltak, Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője is megszólalt. A hírek szerint Kim részvétét fejezte ki a szíriai Aszadnak, addig a Yonhap dél-koreai hírügynökség azt írja, az állami média nem számolt be arról, hogy részvétnyilvánítást küdltek volna Törökországnak.

Kim azt mondta, biztos benne, hogy a szíriai elnök vezetésével a kormány és a nép a lehető leggyorsabban leküzdi a földrengés okozta károkat és stabilizálódni fog az emberek élete. A szomszédos Dél-Korea egy 110 fős mentőcsapatot küldött Törökországba.

A csapat 110 tagja közül 50 katonai alkalmazásban áll, és kutyák is segítik majd a munkálatokat. Szöul korábban egy 5 millió dollár értékű humanitárius gyorssegélyt is küldött a katasztrófa sújtotta Törökországnak.

Az antidepresszánsok újabb negatív hatására derült fény, hőségben okozhatnak gondot

Egyes készítmények kimondottan kellemetlen tüneteket okozhatnak a melegebb hónapokban.

Nagyon jó minőségű eperre és remek szezonra számíthatunk idén

A szakember szerint jó termés várható idén szamócából itthon, ezen a héten pedig a szedd magad akciók is megkezdődnek az országban.