Nem kétséges, hogy a széria sminkesei és maszkmesterei igazi profik!
Az emberiség történelme során először alkottak meg kizárólag kozmikus forrásokból származó akusztikus hullámokból egy zenei kompozíciót.
A mesterséges intelligencia újabb mérföldkövéhez érkeztünk el, ugyanis az Erica névre keresztelt robot kaphatja az egyik film főszerepét.
Talán egyetlen jelenség sem bizonyítja jobban az anyatermészet erejét, mint az óriási viharok, melyek során kialakulhatnak a veszélyes mennydörgések.
Szó szerint talán nem ugyanazt az élményt élhetjük át, mint az alkohollal, azonban egyértelműen euforikus hangulatba kerülhetünk tőlük.
A legújabb térképeken gyönyörűen kirajzolódik az elsüllyedt földrész domborzata.
Már az építkezésnél és az épülettervezésnél is minél inkább figyelembe veszik a környezetvédelmi szempontokat, és minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyó lakóházak, irodaházak felhúzásán ügyködnek korunk építészei.
Egy 14 éves fiú saját drónjával készítette a hátborzongató felvételeket a dél-afrikai Nyugat-Fokföld régiójában található Plattenberg-öböl partjainál.
Az érdekes jelenség nemrég óriási pánikot keltett Ukrajnában.
A félelmetes videón jól látszik, miként próbálja a fürdőző férfi megszelídíteni a rettenetes fenevadat.
Miközben a bálnák megkezdték éves vándorlásukat az ausztrál partok mellett, Új-Dél-Wales déli strandján érdekes maradványokat találtak a helyiek.