Akár 60 ember is elhunyhatott a kelet-ukrajnai iskolabombázásban

Fotó: Illusztráció/EPA/STR
not image

Nagy Noel

2022. május 8. - 09:59

Luhanszk kormányzója elmondta, a civileknek menedéket adó iskola lebombázásában több tucat ember veszhetett oda.

Szergej Hajdaj, Luhanszk megye ukrán kézen lévő területeinek kormányzója vasárnap megerősítette, hogy eddig 30 embert sikerült a romok közül kiszedni, két embert pedig már hivatalosan is elhunytnak nyilvánítottak.

Mintegy 90 ember rejtőzött a Bilohorivka falvában található iskolában a támadás idején, amely miatt teljes kigyulladt az épület – írja az Al Jazeera. Hajdaj a Telegram felületén jelentette be a legfrissebb információkat:

„Közel négy óra alatt sikerült a tüzet eloltani, megkezdték a romok takarítását és sajnos két ember holttestére akadtunk. Harminc embert sikerült kiszedni a romok közül, hét közülük megsérült. A többi 60 ember feltehetően elhunyt a romok alatt”

Ez pedig az egyik legmagasabb halálozással járó támadása az orosz hadseregnek a népirtással felérő invázió során, ennél már csak a mariupoli drámaszínház lebombázása volt súlyosabb a számok alapján, ahol 300-nál is több civil hunyt el.

Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja

Ehhez hasonló súlyosságú támadás volt a kramatorszki vérengzés, ahol az oroszok rakétát lőttek a civilekkel teli vasútállomásra, 52 ember életét kioltva ezzel. Az invázió jelenleg Donyeck és Luhanszk megyékben a legintenzívebb, a népirtás is ezeken a helyeken a legbrutálisabb.

Vlagyimir Putyin viszont még február 24-én pont erre hivatkozva indította el az inváziót, hogy az ukránok követnek el népirtást az orosz kisebbség ellen. Amellett, hogy erre nem szolgáltatott bizonyítékot, most az orosz hadsereget sem tudja féken tartani, mely elköveti ezeket a bűntetteket.