Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21

AKTUÁLIS

Dollár
354,49 Ft
Euró
384,97 Ft
Font
452,50 Ft
Bitcoin
68,532 $

A Nagy Ő: Árpa Attila új információkat kapott Bogi exei kapcsán (videó)

Két hosszabb kapcsolatról van szó, és Bogi édesanyja nem gondolta, hogy bármelyik is véget érhet, mégis így lett.

...svg content...Fotó: TV2
TV

Takács Petra

Szerkesztő

A Nagy Ő rövidesen véget ér, és kiderül, hogy kit választ Árpa Attila a 19 lány közül. Voltak, akik nagyon határozottak voltak, majd azzal a lendülettel távoztak is, és már semmi esélyük arra, hogy meghódítsák Árpa Attila szívét.

Sokan azt sem gondolták volna, hogy Bogi ilyen messzire jut, mert szerintük nem illik össze Attilával. A néha talán túlságosan is határozott versenyző drámai körülmények között jutott be a legjobbak közé, majd nem sokkal később a legnagyobb riválisa elköszönt. Soron kívül A Mi Hazánk politikusa halálosan megfenyegette Magyar Péter segítőjét

Metta után Mini távozott, aki elismerte, nem illettek össze Attilával, így nem kapott sokkot, amikor már nem jutott neki rózsa. Tudta, hogy menni fog, míg Natali inkább számított rózsára, ám ő is hasonlóan járt.

Az utolsó rózsaceremónia előtt Bogi szülei is megérkeztek, a lány nagy meglepetésére, mert erre nem számított, különösen az édesapja részéről. Nagyon örült, hogy ott voltak, és érdekes dolgok derültek ki az exek kapcsán.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Lapozó: 1 2

Itt a DK-s Megafon, a Hétköznapi Hősök

Úgy tűnik, Hétköznapi Hősök néven elindult a párt saját Megafonja.

Eloltották a nagy tűzet a nyíregyházi szeméttelepen

A tűzoltók végül eloltották a tűzet a nyíregyházi szeméttelepen, melynek körülményei egyelőre nem tisztázottak.