A Barátok közt legendás színésznője mély érzelemmel beszélt hosszú házasságról

Instagram/Varga Izabella
not image

Hujber Dávid

2021.március.4 - 21:35

Varga Izabella nemcsak egy kiváló színésznő, hanem egy nagyon érdekes személyiség és karakter, aki évtizedek óta él boldog házasságban.

Izabella a LifeTV vendége volt, ahol több olyan témát is érintett, melyek nagyon érdekesek. Többek között az is kiderült, hogy nagyon tudja magát sajnálni, de ezen dolgok ellen nem tiltakozik.

„Nagyon tudom sajnálni magam, nagyon tudok félni, nagyon tudok rossz kedvű lenni. Nem is tiltakozom ellene, mert abból nekem valamit meg kell tanulnom.” – mondta Izabella, aki elismerte, ehhez egy társ is kell.

Már huszonöt éve van együtt a férjével, ami egy egészen hihetetlen szám a mai világban. Iza viccesen megjegyezte, hogy nagyon rossz a számokban és azt sem tudta, hogy a Barátok közt már huszonkét éve megy, mely hamarosan véget ér.

A színésznő szerint nincs igazán titka annak, hogy miért vannak együtt ilyen hosszú ideje a férjével, illetve miért boldogok ennyi közös eltöltött év után is. „Egyrészt szerencsés volt a találkozásunk, mert olyan módon egészítjük ki egymást, ami egyikünknek sem fáj.”

Bikiniben pózolt Exatlon-Réka, aki még mindig vadítóan néz ki

„Ez egy fura dolog így kimondva, de nem sértjük egymás fenségterületeit, nagyon szeretjük egymás életét külön-külön is. Tehát azt gondolom, hogy valahol az lehet a varázs, ha mindenki önállóan boldog, mert akkor tud igazán önállóan boldog lenni egy párkapcsolatban is.”

„Mi nagyon segítettük egymást, hogy a külön-külön életünk is, és most nem szerelmi életre gondolok természetesen, hanem inkább az életünk kiteljesedésére. Abban nagyon sokat segítjük egymást és azt gondolom, hogy elsősorban ez a titok nyitja, hogy én egy teljes ember vagyok, aki kiteljesedő életet él, ő ugyanúgy az, és ez a kettő együtt ez így egy jó párosítás.”