Újból munkába állt a brutálisan megkéselt taxisofőr

Budapest, 2020. augusztus 17. Utasokra váró taxi gépkocsi, valamint az agglomerációba közlekedő és a menetrend szerinti indulásukra várakozó autóbuszok a XI. kerületi Etele téren. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
not image

Kulcsár Péter

2021.március.27 - 01:24

Ismét elkezdett dolgozni az a taxisofőr, akit még három éve, 2018 májusában késeltek meg kegyetlen módon Budapesten.

Nagy Béla a Metropolnak adott interjújában elmondta, teljesen átlagos útnak tűnt az eset, végig beszélgettek az utassal, miközben a Nagyvárad térről Pesterzsébetre vitte őt.

“Mielőtt kiértem volna a forgalmasabb Mártírok útjára, hirtelen elkapta az ingemet, hátrahúzott és egyből támadni kezdett. Ösztönösen odatettem a kezem, hogy védjem magam” – mesélte a sofőr.

A taxis a központi segélyhívót próbálta tárcsázni, ám dulakodás közben mellényúlt a készülékének, így egyre súlyosabb sebeket szenvedett el, végül a férfi arra kényszerítette, álljon meg, majd kifosztotta és elmenekült a helyszínről.

Ezután munkatársait értesítette az incidensről, egyik kollégája hat perc alatt segítségére sietett és ellátta a sebeit, később mentősök kórházba szállították, ahol azonnal meg is műtötték. A 32 éves elkövetőt a rendőrök hamar elfogták, a taxisofőr pedig azóta ismét munkába tudott állni, bár közel sem volt egyszerű dolga:

“Átalakult a magánéletem. Még a lábadozásom alatt elhagytak. Padlóra kerültem, és nehezen tudtam talpra állni. Nem volt hova mennem, gyakorlatilag az utcán laktam. Végül egy ismerősöm segített letelepedni egy nagyon kedves faluban.”

A támadás nyomait élete végéig magán kell hordania, viszont megismerkedett élete párjával, így talán könnyebb lesz számára az eset utáni lelki felépülés.