Tóth Andi egy cabrió Rolls-Royceban feszít, a fenékformája pedig extra-kerek
Andi gyakorlatilag már a hét első napján elkészítette magáról a következő napok leglátványosabb képét, amihez nem kellett más, mint egy szűk farmer és egy Rolls-Royce.
Andi gyakorlatilag már a hét első napján elkészítette magáról a következő napok leglátványosabb képét, amihez nem kellett más, mint egy szűk farmer és egy Rolls-Royce.
Noha korábban visszakozott, hétfőn bejelentette, mégis részt vesz az ATV vitáján.
A tűzoltók a Budafoki úton dolgoznak, miután villamossínekre hajtott egy autó Budapest XI. kerületében.
Kissé ellentmondásos az, amit most mond, hiszen a Take-Two az első nagy cégek között volt, melyek látványosan emelték a felsőkategóriás játékok árát.