Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,65 Ft
Euró
388,63 Ft
Font
451,97 Ft
Bitcoin
62,491 $

Török katasztrófavédelem: több mint 28 ezer embert evakuáltak Kahramanmarasból

Majd hozzátették, helyi idő szerint csütörtök 11 óra 38 percig legalább 23 437 túlélőt evakuáltak légi úton, 4 607 főt pedig közúton és vasúton.

Fotó: A török elnöki hivatal sajtóirodája által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török államfő a földrengés miatt otthonuk elhagyására kényszerült emberek számára felállított sátorvárosban tesz látogatást a dél-törökországi Kahramanmarasban 2023. február 8-án. Két nappal korábban több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladja a tizenegyezret. MTI/EPA/Török elnöki sajtószolgálat/Murat Cetinmuhurdar
Közel-Kelet

Koós Alexandra

Szerkesztő

Mint ismeretes, a török-szír földrengések következtében több mint 17 ezer ártatlan vesztette életét, ám félő, hogy mindemellett járványok súlyosbíthatják az egyébként is nehéz helyzetet, a mentőcsapatokat viszont ez sem tartja vissza attól, hogy rendíthetetlenül dolgozzanak.

A török katasztrófavédelem (AFAD) jelentéséből kiderül, miszerint legalább 28 044 embert evakuáltak a törökországi Kahramanmaras területéről, amely a hétfői katasztrófa által legsúlyosabban érintett régiók közé tartozik. Soron kívül Elmondta a rendőrség, blokkolták-e az internetet Magyar Péter gyűlésein

Majd hozzátették, helyi idő szerint csütörtök 11 óra 38 percig legalább 23 437 túlélőt evakuáltak légi úton, valamint 4 607 főt közúton és vasúton szállítottak biztonságosabb helyekre – derül ki a CNN beszámolójából.

A szervezet egy tájékoztatót is kiadott korábban, amelyben a tartományt elhagyni tervezők számára nyújtottak információkat, például annak kapcsán, hogy hol találják az evakuációs központokat, a szálláshelyeket és egyéb menedékeket, s mindezt az AFAD tisztviselői koordinálják.

Eközben a török elnök, Recep Tayyip Erdogan elismerte, hogy Törökország nem volt felkészülve a földrengésre, miután több panasz is érkezett a hatóságok lassú reakciója, az erős bürokrácia, a forráshiányok, a megközelíthetőségi problémák és a túlzsúfolt repülőterek miatt.

Jól vizsgáztak a történelemérettségi új követelményei

A Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke, Nánay Mihály szerint az új történelemérettségi-követelmények jól vizsgáztak, és változatos témákat kínáltak a diákoknak.

Ekkor tűnik el a Földről az emberiség egy szuperszámítógép szerint

Brit kutatók szerint ha nem sikerül visszaszorítani a globális felmelegedést, az emberiségnek egészen egyszerűen vége lesz. De arra is készült szimuláció, hogy mikor következne ez be.