Dollár
388,46 Ft
Euró
409,30 Ft
Font
476,98 Ft
Bitcoin
16,971 $

Putyin szerint a világ már sosem lesz a régi, a Nyugatot okolja ezért is

Bense Róbert

2022. október 1. - 17:19

Az orosz elnök a Kreml nagytermében tartott beszédet, majd aláírta négy ukrán megye Oroszországhoz való csatolását. Közben persze a Nyugatot sem felejtette el megemlíteni.

Putyin úgy vélekedett, hogy a nyugati hegemónia miatt a világ már sosem lesz a régi, a jövő nemzedékét pedig meg kell védeni a „lelkük és tudatuk megtörésére” törekvő nyugati értékrendtől – írta meg a Sky News.

Soron kívül Orbán Viktor: nem kell tartani ellátási problémáktól, a problémát az ár jelenti

Az orosz elnök kiemelte, hogy muszáj harcolniuk és egyesülniük a „történelmi Oroszországért”, a kultúráért, a nyelvért, hogy annak eltörlése lehetetlenné váljon. Ez az egyesülés pedig „a tisztességen, a szabadságon és az emberek iránti együttérzésen alapul”.

Putyin szerint a nyugati értékrend „sátáni”, és szembemegy a hagyományos és vallási értékekkel. Beszédében azt is elmondta, hogy az Oroszországhoz csatolt területeken élő emberek „örökre az állampolgáraik lesznek”.