Vlagyimir Putyin orosz elnök ezúttal a nyugati cégekhez szólt, beszédes üzenetet küldött nekik az orosz gazdaság kapcsán.
Oroszország jelenleg Ukrajnát és a Nyugatot vádolja az ISIS-K által elkövetett terortámadással.
Kövér László szerint a nyugati államok megpróbálnak egy "rendes kommunizmust" felépíteni.
Ali Khamenei ajatollah kijelentette, a Nyugat nem tudja megakadályozni, hogy Irán folytassa atomfegyvereinek építését, de "lehetséges az alku".
Az amerikai Központi Parancsnokság vezetője megkongatta a vészharangot: figyelmeztetése szerint az ISIS "kevesebb, mint 6 hónapon belül" Afganisztánból indíthat támadást az Egyesült Államok és a Nyugat ellen.
Az EU és az Egyesült Államok előrelépést értek el a területen, s úgy tűnik, hogy egyenesen ipari és kereskedelmi stratégiává alakítják az éghajlat-politikát.
Egy vezető makrogazdasági elemző osztotta meg, hogy a Nyugat nagy eséllyel már túl lehet az inflációs csúcson, de arról is beszélt, hogy mire számíthatunk idén Európában.
Elmondása szerint Oroszország a Nyugat minden jóslata ellenére is szembe tudott szállni a gonosszal, most pedig magabiztosan halad a győzelem felé.
Az orosz elnök pénteken több kijelentést is tett, s többek között azt állította, hogy a Nyugat "dominanciára való törekvése" miatt egyre növekszik "egy esetleges konfliktus kockázata".
Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége felszólította az Egyesült Királyságot, s minden más nyugati nemzetet, hogy ne hagyják, hogy az emberek elfelejtsék, Ukrajnában háború dúl.
Az orosz külügyminiszter azon a véleményen van, hogy a Nyugat hajszolja bele a jelenlegi háborúba Ukrajnát.