Kiderült, mi történne a marsi telepesekkel egy hosszú misszió során

NASA
not image

Kulcsár Péter

2021. november 23. - 14:44

Orosz kutatók 120 napra izolált környezetben összezártak egy önkéntesekből álló nemzetközi csoportot annak érdekében, hogy megértsék, miként viselkednek az emberek a vörös bolygón.

Elon Musk korábban arról beszélt, hogy az évszázad derekára több mint egymillió embert szeretne a Mars felszínére telepíteni, ám ezen ambiciózus terv megvalósításától még fényévekre vagyunk, hiszen első körben fenntartható módszereket kell megalkotni arra, hogy túl lehessen élni a bolygón.

Bár az emberiség jelenlegi technológiai fejlettségi szintje alapján kivitelezhető a projekt, a tudósok eddig csak vakarták a fejüket annak kapcsán, miként viselkedhetnek az emberek egymással összezárva egy 380 millió kilométerre található égitesten.

A Frontiers in Physiology nevű tudományos folyóiratban közzétett tanulmány eredményei szerint egy speciális kutatást végeztek el 2017 és 2019 között orosz pszichológusok, hogy megértsék, milyen viselkedésminták alakulhatnak ki az emberek között egy potenciális marsi misszió során.

A szimulációk során azt tapasztalták, hogy a Földtől való hosszabb távollét, illetve a kommunikáció késleltetése miatt a csapat egy autonóm közösséggé kezdett szerveződni, az űrhajósok pedig egy ponton teljesen önállóan kezdtek el viselkedni, ezért úgy gondolták, élesben, valódi önkénteseken is megnézik, megállják-e helyüket a feltételezések.

CSATLAKOZZ A LINER.HU-HOZ: FŐÁLLÁSÚ SZERKESZTŐT KERESÜNK

Az eredményekből az látszik, hogy a misszió felénél a csoport fokozta a kommunikációt a földi irányítóközponttal, ezt követően azonban mérséklődtek az üzenetváltások, az viszont biztató, hogy a fedélzeten tartózkodók önálló életet tudtak kialakítani.