Kutatás: sokkal jobban hallanak a kígyók, mint az elsőre gondoltuk
A különböző kígyócsoportok eltérően reagáltak a levegőben terjedő hangokra, de az azonos nemzetséghez tartozók hasonlóan, ami azt jelenti, hogy ez a képesség örökölhető.
Bár a szakemberek azt már korábban megállapították, hogy a kígyók nem süketek, ám sokan azt gondolták, hogy más érzékszervekhez (látás, szaglás) képest a hallásuk jóval gyengébb, most viszont kiderült, hogy ez a feltételezés egyáltalán nem igaz.
A Plos One című tudományos lapban megjelent tanulmány szerint az ausztrál Queenslandi Egyetem kutatói 19 különböző kígyófajtát vizsgáltak meg, ugyanis arra voltak kíváncsiak, az állatok mennyire figyelnek oda a 0 és 450 Hz közötti hangokra – írta a Science Alert.
Ezért a csapat három hangot játszott le: egyet, ami a földben rezgéseket is keltett, és kettőt, ami csak a levegőben terjedt, amely által nyilvánvalóvá vált, hogy nincs hiányosságuk a hallást illetően (leszámítva az észak-amerikai kutyakígyót, ami sokkal jobban reagál a vizuális, mint az akusztikus ingerekre).
Kifejtették, hogy a különböző kígyócsoportok eltérően reagáltak a levegőben terjedő hangokra, de az azonos nemzetséghez tartozók hasonlóan, ami azt jelenti, hogy ez a képesség örökölhető. Bár tény, hogy még mindig nem tudunk eleget a kígyók hallásáról, még több vizsgálatra lenne szükség.
Illetve azt is észrevették, hogy az állatok többsége távolodott a hangtól, míg a woma piton közeledett felé, s ez amiatt lehet, hogy az akár 2,7 méteresre és 5 kilogrammosra megnövő kígyó volt a legnagyobb vizsgált ragadozó, amelynek valószínűleg kevesebb ellensége van a természetben, mint a társainak.