Szerbia szerint igenis van párhuzam az orosz-ukrán és a jugoszláv háború között
Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter reagált Wesley Clark korábbi NATO-parancsnok szavaira.
Aleksandar Vulin belügyminiszter azt mondta, hogy aki nem követeli, hogy a NATO-t vonják felelősségre a szerbiai háborús bűnökért, azoknak nincs joguk Ukrajnában bíróság elé állítani senkit – jelentette a Belügyminisztérium.
Vulin Wesley Clark szavaira reagált, aki egy korábbi interjújában azt mondta, hogy „nincs párhuzam az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) beavatkozása a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságba és Oroszország Ukrajna elleni inváziója között“.
Wesley Clark nyugalmazott tábornok, a NATO európai szövetségesei haderejének egykori főparancsnoka, aki 1999-ben irányította a szervezetet, hozzátette, hogy a NATO azért indított katonai akciót Jugoszlávia ellen, mert a több hónapi tartó tárgyalások nem vezettek eredményre.
Emlékeztetett, hogy a támadást megelőzően folyamatos volt az albán lakosság elnyomása, az albánok százezreinek kilakoltatása, valamint a katonai-rendészeti erők és a Koszovói Felszabadító Hadsereg (KLA) tagjai közötti összecsapások.
Szerb oldalról nem maradt el a reakció, Aleksandar Vulin belügyminiszter azt mondta, hogy aki nem követeli, hogy a NATO-t vonják felelősségre a szerbiai háborús bűnökért, azoknak nincs joguk Ukrajnában bíróság elé állítani senkit.
Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja
Azt is kifejtette a belügyminisztérium közleménye szerint, hogy aki Szerbia területén „hamis Koszovó“ államot próbál létrehozni, annak nincs joga más állam területi épségéről beszélni.