Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,88 Ft
Euró
387,86 Ft
Font
450,50 Ft
Bitcoin
62,971 $

Joan Laporta elmondta, miért tartja jobbnak a Barcelonát a Real Madridnál

Az lenne az igazán meglepő, ha másként vélekedne.

MTI/EPA/Alejandro Garcia
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

A Barcelona elnöke, Joan Laporta úgy véli, hogy a Barcelona jelenleg jobb, mint a Real Madrid, hozzátéve, hogy elégedett az átigazolási időszak eddigi alakulásával – számolt be róla a 90min.com.

A katalánok négy év után először ünnepelhettek bajnoki elsőséget, Xavi együttese ráadásul a La Liga mellett a Spanyol Szuperkupát is megnyerte a Real Madrid ellen, így két trófeát mutathattak fel, azonban a nemzetközi porondon idén sem termett számukra siker. Soron kívül Röpködtek a bírságok a vissza nem vitt ajánlóívek miatt

A Barcelona a nyári átigazolási szezonban eddig két szerződést kötött, megszerezte a Manchester City triplázó csapatkapitányát, Ilkay Gündogant, valamint a spanyol válogatott Inigo Martinezt is.

Az első számú célpontról ugyanakkor lemaradtak, Lionel Messi ugyanis az Inter Miamiba szerződött, elmondása szerint azért, mert nem akarta újra ugyanazt a kálváriát átélni, mint néhány éve, amikor a klub pénzügyi problémái miatt kellett távoznia a PSG-hez.

Laporta ugyanakkor úgy véli, hogy a középpályán és a védelemben további erősítésre lenne szükség, így minden bizonnyal újabb igazolásokra készülhet a Barcelona az elkövetkezendő hetek során.