Így érkezett meg Ferenc pápa Budapestre (fotók)
Jó hangulatban és pontosan érkezett meg Ferenc pápa Budapestre, ahol nagyon sokan várták, és rögtön ajándékokat vehetett át.
Nagy hírként járta be a sajtót, miszerint elindult Ferenc pápa repülőgépe Rómából Budapestre. Időközben landolt a pápa gépe a Liszt Ferenc repülőtéren, ahol egy egész delegáció fogadta, közük a biztonsági emberekkel.
A TEK is részt vesz a világ egyik legjobban védett emberének személyi védelmében. Akárcsak két évvel korábban, most nagy előkészületek előzték meg az eseményt, amire Magyarország igazán büszke lehet.
A landolást követő pillanatokban pedig jöhetett a köszöntés, az ajándékozás, majd a pápa folytatja az útját, hogy ismét találkozzon Novák Katalin köztársasági elnökkel, illetve azt követően Orbán Viktor miniszterelnökkel.