A bajnokoknál talán Lilkó az, aki a legrosszabbul viseli a vereséget, de ez még mindig nem tesz túl azon, mint amit általában Dóri csinál a kihívóknál.
Lilkó számára az Exatlon mentálisan jelenthet a legnagyobb kihívást, mivel egyre inkább érzi a szerettei hiányát, illetve Franciska is távozott, akiből sok energiát merített. Harmadrészt pedig nehezen küzd meg a kudarccal, ami után azonban mindig felszívja magát.
Legutóbb ismét nagyon gyengén kezdtek a bajnokok, majd Lilkó futama után mér 4-0 volt az állás a kihívóknak. A bajnok a TV2 kamerái előtt adott interjút, de mindenki láthatta, hogy milyen rosszul viseli a vereséget.
Beszédes képsorok voltak ezek Lilkóról, aki nagyon akart. „Szóval nagyon akartam ezt a pontot hozni, hogy meginduljon a csapat és igazából csak emiatt bánt, hogy nem sikerült ezt hoznom.” – mondta zokogva, kisírt szemekkel az Exatlon versenyzője.
NE HAGYD KI
Végre megtudhattuk, miért nincs párja Gelencsér Timinek
„De van még kör, nem is egy, hanem több, és tudom, hogy sikerülni fog a csapatnak így is, mert mindenkiben megvan ez az akarás, ami ehhez szükséges, hogy most ezt a kis hátrányt, amivel elindultak a kihívók, azt felhozzuk.”
Végül a bajnokoknak nem sikerült a fordítás, de nem álltak tőle messze, és ha nem kezdik olyan pocsékul a napot, akkor megszerezhették volna az előnyt és a nagy extrát, mivel így a kihívók kapták meg a lehetőséget arra, hogy az összes elérhető elemmel gyakoroljanak.