Egyelőre nem tudni, hogy hány halottról lehet szó, mint ahogy azt sem, hogyan kerültek a maradványok a zsákokba.
Donald Trump-nak reális esélye lehet arra, hogy megnyerje az USA következő választási időszakát, ami egyúttal a lehető legjobb hírt jelentheti Magyarország számára Orbán Viktor vezetésével.
Miután az olajembargót követően Oroszország más piacokra irányította át kőolaját, a G7-országok fontolóra vették az orosz olajszállítmányok blokkolását, amitől csak egyetlen feltétel teljesülése esetén hajlandók eltérni.
A támadót jelenleg is nagy erőkkel keresik, összesen négy embert ölt meg a támadásban.
Az USA elnöke újra negatív tesztet produkált, ami azt jelenti, hogy hamarosan elhagyhatja a karantént, és útra kelhet.
Az egykori államfő szükségtelen lépésnek tartotta a szigetországon tett látogatást, mert ezzel „ürügyet adtak Kínának, amire hosszú ideje várt”.
A nagy hatótávolságú fegyverek jelentős katonai győzelmekhez segítették hozzá az ukrán katonákat, és feltüzelték Ukrajna reményeit” egy ellentámadást illetően.
Egy tisztviselő szerint Pelosi „a nemzetközi béke és stabilitás legnagyobb rombolója, akinek sikerült kivívnia a kínai nép haragját”.
Az amerikai, a japán és az ausztrál külügyminiszter közösen szólította fel Kínát, azonnal hagyjon fel a hadgyakorlatokkal Tajvan körül.
A terv célja az lenne, hogy növelje az utasok biztonságérzetét, valamint csökkentse az ISS jelenlegi működésére nehezedő nyomást.
Hét felnőtt és három gyermek halt meg abban a tűzben, amely a Pennsylvania állambeli Nescopeck térségében lévő házukban keletkezett.