45 zsáknyi emberi maradványt találtak a mexikói hatóságok

Fotó: EPA/Carlos Lopez
Észak-Amerika

Szabó Kata

Szerkesztő

Egyelőre nem tudni, hogy hány halottról lehet szó, mint ahogy azt sem, hogyan kerültek a maradványok a zsákokba.

A mexikói hatóságok 45 zsáknyi emberi maradványt találtak az ország északi részén, jelenleg pedig annak megállapítása zajlik, hogy a maradványok hány holttesthez tartoznak.

Soron kívül A földrengés nyomán vulkánkitöréstől tartanak Nápoly közelében

A Guadalajara külvárosában egy szurdokban talált zsákokban férfiak és nők maradványai egyaránt voltak, közölte Jalisco állam főügyészi hivatala.

A tűzoltók és a polgári védelem egy helikopter segítségével dolgozott a maradványok kiemelésén a szurdokból, a munkálatok pedig a következő napokban is folytatódni fognak. Az emberi maradványokat a múlt héten eltűntnek nyilvánított hét fiatal keresése során találták meg, ám egyelőre nem tudni, hogy ők is a megtalált maradványok között vannak-e.

Mexikóban több mint 110 ezer eltűnt személyt tartanak nyilván, ezen belül is Jalisco államban keresik a legtöbb eltűntet, mintegy 15 ezret, számolt be róla az AP hírügynökség.