Egyre több vidéki ingatlant kínálnak a piacon
Hiába gyarapszik az eladó házak listája, a vevők továbbra is bizonytalanok az infláció, a háborús helyzet és az emelkedő kamatkörnyezet miatt.
Az ingatlan.com havi összesítőjéből kiderül, miszerint május volt az első hónap ebben az évben, amikor több ingatlanhirdetést adtak fel a tulajdonosok az előző évhez viszonyítva. Azonban a választék bővülése ellenére több tényező is zavarja a vevőket a vásárlás kapcsán.
Kategóriákra bontva a községekben 13 százalékkal, a kisebb városokban 9 százalékkal élénkült a friss kínálat, illetve ez a két településtípus volt a húzóerő. A megyei jogú városokban ugyanannyi hirdetést adtak fel, mint tavaly májusban, Budapesten pedig jóval kevesebbet, ezt azonban a vidéki hirdetések száma ellensúlyozni tudta.
Az viszont tény, hogy a vevők még mindig óvatosak, hiszen többen döntenek amellett, hogy inkább még kivárnak a vásárlással, amely a keresleten is meglátszik. Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője szerint havi szinten minimális keresleti csökkenésről beszélhetünk, ám éves szinten még nem kapaszkodott vissza a kereslet.
Kifejtette, hogy ennek továbbra is a bizonytalanság az oka, ugyanis a gyorsuló infláció, az emelkedő kamatkörnyezet és a háború hatása negatívan befolyásolja a vevőket – derül ki a Napi.hu beszámolójából.
Hozzátette, az eladási kedv fellendülése, amelyet a községekben és a kisebb városokban tapasztaltak, egy pozitív jelként értelmezhető, ám úgy véli, további bővülésre van szükség ahhoz, hogy a kereslet fel tudjon zárkózni a kínálathoz a következő időszakban.