A Mundo Deportivo friss beszámolója szerint jelentős anyagi terhet jelentene a Barcelonának, ha úgy döntene, hogy végül meneszti Xavit a vezetőedzői posztról.
A Barcelona edzője nem akart a jövőjéről beszélni azt követően, hogy elvesztették a Real Madrid elleni párharcukat a spanyol bajnokságban, és egyúttal a bajnoki címet is.
Xavi, a Barcelona edzője úgy látja, nemhogy nem érdemeltek döntetlent a Real Madrid ellen, meg kellett volna nyerniük a meccset.
Xavi ismét a játékvezetést kritizálta, akárcsak a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, ami végül a kiesésükbe került.
Kovács István játékvezető és Xavi valószínűleg nem lesznek barátok, a katalánok edzője nagyon dühös a bíróra a Barcelona-PSG Bajnokok Ligája mérkőzésen történtek miatt.
Az edző úgy látja, az ő döntése hozta meg a fellendülést a Barcának.
A legfrissebb hírek szerint Xavi mégis nyitott a folytatásra, ám komoly feltételei vannak.
A holland élvonalban szereplő Ajax vezetősége állítólag a Barcelona edzőjét, Xavi Hernándezt szemelte ki a kispadra.
A Barcelona edzője szerint kitalált történeteket kreáltak róla, és az öltözőben történtekről.
A héten több érdekes történet is napvilágot látott a Barcelona edzője kapcsán, aki most tisztázta, mi is történt valójában.
A Barcelona elnöke szerint Xavi még mindig nem hozta meg a végleges döntést, hiába jelentették be, hogy hamarosan távozik.