Hamarosan ismét pályára lépnek Szoboszlaiék az angol bajnokságban, és miután nyert az Arsenal még egy döntetlen sem férhet bele.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint azok, akik azt gondolják, hogy a magyar válogatottnak 90 percig dominálnia kell, az egyszerűen el van tájolva.
Szoboszlai Dominik elismeri, sok olyan dolog van, amin még javítania kell a magyar válogatottnak, ugyanakkor a győzelem ismét a nevük mellé került.
Curtis számára is megtiszteltetés Szoboszlai Dominikkel találkozni, aki a Liverpool egyik legértékesebb játékosa.
Ugyan nem ez volt a magyar válogatott történetének legjobb meccse, ismét meglett a győzelem, de az Európa-bajnokságon ennél sokkal többre lesz szükség.
A magyar válogatott Törökország után Koszovóval csapott össze Budapesten a Puskás Arénában egy felkészülési mérkőzésen.
Kedd kora este ismét pályára lép a magyar válogatott, ezúttal Koszovó ellen, ami egy ugyancsak érdekes találkozó lehet.
Remek hangulatban készül a magyar válogatott a Koszovó elleni mérkőzésre, amit kedden rendeznek meg Budapesten a Puskás Arénában.
Vincenzo Montella, Törökország válogatottjának edzője úgy érzi, sok helyzetet hagytak ki, és végül egy szerencsétlen szituáció után kaptak gólt.
Szoboszlai Dominik viccesen megjegyezte, ha a csapattársa a rehabilitációja alatt nem gyúrja ki magát ennyire, akkor a válla talán nem lóg be a lesnél a törökök ellen.
Szoboszlai Dominik lábai ezúttal sem remegtek meg, értékesítette a büntetőt a török válogatott ellen péntek este a Puskás Arénában.