Noha ez egy szép eredmény, még így is jócskán elmarad a korábbi címektől.
Egyes elemzők szerint az okostelefonok elkészítésének 5 százalékáért a dél-ázsiai ország felel majd év végétől, ez az arány pedig 25 százalék is lehet 2025-re.
A Mozilla tanulmánya különleges dologra mutatott rá.
Az iPhone 14 értékelhető újításai csak a legdrágább modelleken érhetők el.
A GTA 6 fejlesztője, a Rockstar Games biztosra megy a szivárgás után, és minden kommentet blokkolt a közösségi médiában, kizárólag azok tudnak reagálni bejegyzéseikre, akiket megjelöltek bennük.
Még mindig lázban tartja az internet népét a játékipar történetének legnagyobb szivárgása, a legfrissebb jelentések szerint pedig letartóztatták a szivárogtató hackert.
A játékipar történetének legnagyobb szivárgása után a rajongók sem dőltek hátra, sőt: végre kaptak valami támpontot, így el is készült a GTA 6 térképének rajongói verziója.
Phil Spencer szerint egyszerűen nem tehetik meg, hogy leálljanak, mert akkor behozhatatlan hátrányba kerülnének.
Nyilvánosságra kerültek az Xbox Game Pass szolgáltatásba bekerülő új címek, mint ahogy azok is, amelyek a hónap végével távozni fognak onnan.
Hamarosan már csak a megemelt árak kifizetését követően tölthetjük le kedvenc alkalmazásainkat az App Store-ból.
Az Apple némiképp váratlan módon újratervezte az iPhone 14 belsejét, hogy megkönnyítse a javítási folyamatot és olcsóbbá tegye az alkatrészek cseréjét.