Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,33 Ft
Euró
389,22 Ft
Font
454,33 Ft
Bitcoin
64,167 $

Most először érkeztek hivatalos hazai adatok a vakcinák hatékonyságáról

Magyarország kormánya a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy táblázatot, melyben összegezték, hogy az oltást követően hányan fertőződtek meg koronavírussal, és közülük is hányan hunytak el.

MTI/Mohai Balázs
Belföld

Nagy Noel

Szerkesztő

A táblázatban a Magyarországon engedélyezett vakcinák neve, valamint a megbetegedettek és elhunytak száma szerepel, illetve mindkét adat 100 ezer lakosra levetítve. A táblázat csak a második dózis utáni fertőzések és halálozások adataira fókuszál, az első dózis után ebben nincs feltűntetve.

Ebből pedig kiderül, hogy az orosz Szputnyik V vakcinával összefüggésben volt a legkevesebb fertőzés és halálozás. Az orosz vakcina második dózisát követően 201 magyar fertőződött meg, akik közül mindössze ketten hunytak el. Ez lakosságarányosan levetítve 95 fertőzöttet, valamint 1 halálos áldozatot jelent. Soron kívül Szentkirályinak elege van Karácsonyból: „Közpénzből készpénz lett”

A Moderna második dózisát követően 108 magyar kapta el a koronavírust, ám mivel ezzel kevesebb embert oltottak be, ezért ez lakosságarányosan 177 fertőzöttet jelent. Az elhunytak száma az amerikai fejlesztésű oltóanyag esetében 12, amely pedig 20-nak felel meg 100 ezer lakosra levetítve.

A kínai Sinopharm vakcináját követően 1744 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a második dózis után, akik közül 78-an vesztették életüket, ez lakosságarányosan 356 fertőzöttnek és 16 halottnak felel meg. A hazai oltóprogram motorja pedig az előttünk álló hetekben pont a kínai fejlesztésű oltóanyag lesz, így ez kedvező adat.

Az amerikai-német közös gyártású Pfizer-BioNTech után találták szám szerint a legtöbb fertőzött, 3048-at, akik közül 175-en hunytak el. Fontos kiemelni azonban, hogy kezdetben az idősotthonokban ezzel oltottak, vagyis a legmagasabb kockázati kategóriába tartozókat.

Végezetül az AstraZeneca vakcinájáról is közzétették a legfontosabb adatokat, amelyekből kiderült, hogy lakosságarányosan a brit fejlesztésű oltóanyagot követően fertőződnek meg a legtöbben. A második dózis AstraZeneca után 613-an fertőződtek meg, amely 100 ezer főre kereken 700 fertőzöttet jelent. Közülük hatan hunytak el, vagyis 100 ezer főre levetítve heten.

Összességében tehát abból az 1.6 millió főből, aki megkapta a második dózis vakcinát, 5714-en fertőződtek meg, akik közül 273-an vesztették életüket. Ez 100 ezer lakosra levetítve 408 fertőzöttet és 20 halálos áldozatot jelent, mely mutatja, hogy bár teljesen nullára nem sikerült csökkenteni a vírusveszélyt, jelentősen pozitív hatása van az oltási programnak.