Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21

AKTUÁLIS

Dollár
358,37 Ft
Euró
387,11 Ft
Font
455,19 Ft
Bitcoin
67,538 $

Megszólalt a martonvásári légibaleset egyik áldozatának édesanyja

Mint mondta, fiának nem temetése lesz, a tervek szerint búcsúztatón engedik el utolsó útjára.

...svg content...Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Baleset

Koós Alexandra

Szerkesztő
TÉMÁK

Mint arról már korábban beszámoltunk, április 13-án repülőgépbaleset történt Martonvásár közelében, amelynek következtében két ember vesztette életét. Mentőautók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, sajnos azonban az áldozatokat már nem lehetett megmenteni. Az incidensben egy Extra EA330 típusú műrepülő volt érintett, s úgy tudni, hogy aki a gépet vezette, nem csak szerette a repülést, de tapasztalt és rutinos pilótának számított.

Ám a Közlekedésbiztonsági Szervezet első vizsgálatának eredményei alapján a repülés 8. percében a pilóta rosszul lett, azután pedig már képtelen volt irányítani a gépet, így az a földbe csapódott. Később fény derült rá, hogy az egyik áldozat a 60 éves dr. Magyari József, aki korábban szingapúri nagykövet és több energetikai cég vezetője volt, egyúttal a gép tulajdonosa. Állítólag műrepülő figurák végrehajtása közben zuhanhatott le a gép aznap délelőtt. Soron kívül Több mint 5,5 millió alkalommal töltöttek le pénzlopó appokat a Play Áruházból

Míg a másik egy fiatalabb férfi, a 26 éves Krisztián, akinek édesanyja nemrégiben nyilatkozott a történtek kapcsán. „Még közel van a tragédia, így elég hullámzó az állapotunk” – kezdte. „Hol jobb, kicsit békésebb órák telnek el, hol nagyon nehéz, küzdelmes időszakok vannak. Hiszünk abban, hogy a békésebb időszakok egyre hosszabbak lesznek, míg a szomorúak egyre rövidebbek” – fogalmazott a Blikknek nyilatkozva. Elmondása szerint jól ismerték dr. Magyari Józsefet, akiről csak jókat tudtak mondani:

Többek szerint is igazi csupa szív ember volt, segítőkészségére, önzetlenségére mindig lehetett számítani. Azon a napon pedig mindkét fiú, Krisztián és öccse is tervezte a repülést, ám erre a felszállásra utóbbi végül nem ment el. A fiatalabb testvér nem hibáztatja magát azért, hogy éppen nem ő ült be a gépbe, mert pontosan tudja, ez nem lenne helyes gondolkodás. Krisztián egyébként nem kötődött különösebben a repüléshez, az öccse viszont rendszeresen kijár a reptérre.

A katasztrófa okairól egyelőre a család sem hallott több részletet az eddig nyilvánosságra került híreknél – jegyzi meg a lap. „Mi sem tudunk többet, mint ami a sajtóban már megjelent, azaz, hogy a pilóta rosszul lett” – erősítette meg az édesanya. Egyúttal fény derült arra is, hogy Krisztiánnak nem temetése lesz, a tervek szerint búcsúztatón engedik el utolsó útjára, bár ennek pontos időpontját még nem tudták megmondani.

Nincsenek megszűrve a kérdések Orbán Viktor sajtótájékoztatóin

Kovács Zoltán tisztázta, szó sincs arról, hogy meg lennének szűrve a kérdések Orbán Viktor sajtótájékoztatóin.

Helyreállt az 1-es villamos közlekedése

Újra teljes vonalon jár a 1-es villamos, miután az óbudai tűzoltók megoldották a kérdést a Vörösvári úton.