Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,65 Ft
Euró
388,25 Ft
Font
452,69 Ft
Bitcoin
63,462 $

Mellár Tamás is komoly kritikákat fogalmazott meg, szerkezeti problémákról beszélt

Mellár Tamás volt az egyike azon két ellenzéki politikusnak, akik Budapesten kívül tudták megnyerni az egyéni körzetüket.

Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselõje interpellál az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. november 29-én. MTI/Balogh Zoltán
Belföld

Nagy Noel

Szerkesztő

Szabó Sándor és Mellár Tamás tudtak csak Budapesten kívül győzelmet aratni, amely mutatja, hogy az ellenzéki pártoknak a fővároson kívül súlyos szervezeti válsággal kell szembenéznie. Mellár Baranya megye 1-es, pécsi választókerületében tudott győzelmet aratni jelen állás szerint.

A hosszú ideig függetlenként induló, ezúttal a Párbeszéd frakcióját választó politikus arról beszélt, hogy alapvetően számolt a Jobbik szavazóival, ők azonban nem érkeztek, szerinte valószínűleg a Mi Hazánk jelöltjére adták le a szavazatukat és jelezte is, hogy szerinte stratégiai hiba volt a Jobbikot bevenni az összefogásba. Soron kívül Kunhalmi Ágnes szerint nem teljesen értelmezhető, amit Magyar Péter csinál

Mellár kifejtette, hogy szerinte a hatpárti megosztottság hibás, két pártra lenne szükség, egy bal- és egy jobboldali pártra – fogalmazott a Magyar Hangnak. Mint mondta, ezekhez kapcsolódhatnának alegységek, mint annak idején az MDF esetében.

„Itt olyan kis pártocskák is vannak, amelyek nem képesek hatékony politizálást folytatni. Az az embereknek a benyomása, hogy ezekre a pártokra csak azért van szükség, hogy legyenek újabb pártvezetők és pártfunkciók, és állami támogatást kaphassanak”

Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja

Hozzátette: amíg az ellenzék nem kerít sort a szerkezeti megújításra, és nem tudják a megélhetési politikusokat kiszorítani a soraiból, addig a jelenlegi helyzet fog fennmaradni.

Mellárhoz hasonlóan Hadházy Ákos is azon a véleményen, hogy teljes megújulás kell az ellenzékben, Tóth Bertalan MSZP-társelnök szavai azonban arra utalnak, hogy az ellenzék egyetlen pártvezére nem látja, hogy valamit rosszul csináltak volna.

Tóth legutóbb az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nyilatkozott úgy, hogy egyetlen pártvezető fejében sem merült fel, hogy le kellene mondania tisztségéről, több párt részéről pedig az volt eddig a kommunikáció, hogy folytatni kell a jelenlegi politikát.

Gulyás Gergely szerint Magyarország szívességet tesz az EU-nak az uniós elnökséggel

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország uniós elnöksége előnyös lehet az Európai Unió számára.

A Fidesz helyi kampányfőnöke vette észre a lángoló választási plakátokat

Ismeretlen tettesek rongálták meg és gyújtották fel a Fidesz választási plakátjait Ózdon, a helyi szervezet és a rendőrség nyomozást indított.

Újabb vizsgálatot indítottak a Boeing ellen

Az Egyesült Államok Polgári Légiközlekedési Hivatala (FAA) vizsgálatot indított a Boeingnál, hogy megállapítsa, helyesen hajtották-e végre a 787-es Dreamliner típusú repülőgépek szárny és törzs közötti csatlakozásainak kötelező ellenőrzéseit.