Megugrott a fővárosi ingatlanok ára, már 1,1 millió forint egy új lakás négyzetmétere

Fotó: Unsplash/Hernan Lucio
not image

Borbély Fanni

2021.április.17 - 18:21

A koronavírus-járvány kezdete óta ugyan kevesebb lakás épült Budapesten, azonban a januárban bevezetett ÁFA-kedvezmény még így is megdobta az ingatlanpiacot, ugyanis az előző év azonos időszakához mérve 15 százalékkal több projekt indult el.

A lakások gyarapodó számával az árak is jelentősen megnövekedtek: az előző évhez képest kilenc százalékkal, 1,1 millió forintra emelkedett az új fővárosi lakások négyzetmétere. Az Otthon Centrum budapesti elemzése szerint a márciusban 428 beruházás folyik, melyből 31,5 ezer lakás épül majd meg, ám ezek 27,2 százaléka egyelőre csak tervben van.

Márciusban 7174 lakást kínáltak megvételre, mely az előző év azonos időszakához képest egy 3 százalékos növekedést jelent. Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője úgy látja, az előző év első negyedévéhez képest jelenleg 9,5 százalékkal kevesebb projekt fut, az épülő és tervezett lakások száma pedig 5,7 százalékkal csökkent idén – írja a 24.hu.

Azonban a pozitív fordulat sem maradt el idén: az előző negyedévben elindult 31 projekt összességében 15 százalékkal múlta felül az előző évi arányt, mindez nagy valószínűséggel a januártól bevezetett 5 százalékos kedvezménye ÁFA bevezetése miatt történt.

Ezzel párhuzamosan az árak is jelentősen megnövekedtek az előző évhez képest, ugyanis egy kilenc százalékos emelkedést tapasztalhatunk a piacon, így az új építésű budapesti lakások négyzetmétere már 1 103 000 forint körül mozog.

A lakások és a projektek árazásában és számában azonban továbbra is kifejezetten szembetűnő egyenlőtlenségek figyelhetők meg: a legtöbb lakás továbbra is a XIII. kerületben épül, mely betudható az építésre alkalmas telkek számának, valamint a jó közlekedésnek és infrastruktúrának is.

Angyalföldön összesen 74 projekt folyik jelenleg is, mely az összes beruházást tekintve azok ötödét teszi ki önmagában, ám a beépíthető telkek elérhetősége miatt könnyedén felveheti vele a versenyt a budai XI. kerület is, mely hasonló adottságokkal rendelkezik.

A belváros és a Hegyvidék még mindig toronymagasan vezeti az árakat, az V. kerületben ugyanis nem elképzelhetetlen a kétmilliós négyzetméterár sem, s bár a belvárosban egy hajszálnyival olcsóbban juthatunk hozzá új építésű ingatlanhoz, még mindig egy 1,5 milliós négyzetméterárral lesz érdemes számolni.