Kitiltotta Kína az ujgurok elleni fellépést kritizáló külföldi politikusokat az országból

Isztambul, 2021. március 25. A Törökországban élő, muszlim vallású, nyugat-kínai ujgur kisebbség tagjai Vang Ji kínai külügyminiszter törökországi látogatása ellen tüntetnek Isztambulban 2021. március 25-én. A résztvevők az ujgurok függetlenségét jelképező kék-fehér zászlót lengetik, és Kína-ellenes szlogeneket skandálnak. Emberi jogi csoportok szerint az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen a kínai hatóságok az ujgurokat átnevelőtáborokban tartják fogva, ahol kényszermunkának és sterilizációnak vetik alá őket. A pekingi vezetés állítása szerint az ujgurokat valójában szakképző központokban képezik egyebek között a vallási szélsőségesség elleni harc céljából. MTI/EPA/Sedat Suna
not image

Kulcsár Péter

2021. március 27. - 19:20

A kommunista vezetésű ország szankciókat eszközölt összesen kilenc brit állampolgárral szemben, akik szerintük hazugságokat és álhíreket terjesztettek Kínáról.

A bejelentés azután érkezett, hogy az Egyesült Királyság kormánya hétfőn feljelentette Kínát, amiért folyamatosan megsértik az ország területén élő ujgur muszlim kisebbség emberi jogait.

A brit külügyminiszter legutóbbi nyilatkozatában arról beszélt, ha Peking valóban be akarja bizonyítani, hamisak az ellenük felhozott vádak, akkor beengedné az ENSZ békefenntartóit Hszincsiang tartományba.

Kína az egykori konzervatív vezetőt, Sir Iain Duncan Smithet, két társát, valamint egy akadémikus professzort és egy ügyvédet tiltott ki az országból. Sir Iaian elmondta, a szankció számára többet jelent, mint a királynőtől kiérdemelt lovagkeresztje.

Nemcsak brit, hanem EU-s politikusokkal is hasonló módon járt el a kommunista rezsim, hétfői koordinált akciójuk során még kanadai és amerikai állampolgárokat is örökös beutazási tilalommal sújtottak – írta a BBC hírportál.

Kína munkatáborokba száműzi az ujgurokat Hszincsiangban, ahol a nőket szexuálisan bántalmazzák, megerőszakolják, a férfiakat pedig megkínozzák és nehéz fizikai munkákra kényszerítik, miközben egyetlen bűnük, hogy nem kínainak születtek.

Peking elutasítja, hogy koncentrációs táborokról lenne szó, magyarázatuk szerint átnevelő létesítményeket tartanak fenn, melyek falai között a potenciális terroristákat hasznos állampolgárrá változtatják.