Európa 20 legnagyobb hús- és tejipari cége több károsanyag-kibocsátásért felelős, mint Dánia vagy Hollandia
Brutális adatokra derült fény, ugyanis egy friss kutatásból kiderült, hogy Európa 20 legnagyobb hús- és tejipari vállalata több üvegházhatású gázkibocsátásért felelős, mint Dánia, vagy éppen Hollandia.
Institute for Agriculture and Trade Policy (IATP) nemrég közzétett jelentése még az Európai Bizottság szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos kezdeményezésének bemutatása előtt készült, azzal a céllal, hogy bemutassák terveiket arra vonatkozóan, hogy 2035-re nettó nulla kibocsátást érjenek el a földművelési ágazatban.
Az EUobserver által szemlézett tervezet szerint egy új bevételi forrást hoznának létre a földművelők számára azzal, hogy jutalmaznák őket, amennyiben együttműködnének az új típusú szén-dioxid-gazdálkodásban.
A zöldek képviselői azzal érveltek a javaslatcsomag mellett, hogy e lehetőség megragadásával nagyban csökkenthetnénk a mezőgazdasági ágazat káros kibocsátását, és könnyebben elérhetnénk a károsanyag-kibocsátás minimalizálására vonatkozó célokat.
Szakértők szerint a talajban tárolt szén könnyedén a légkörbe kerülhet a manapság egyre gyakoribb áradások, aszályok és erdőtüzek miatt, ami azért is nagyon komoly probléma, mert az IATP szerint a 20 legnagyobb hús- és tejipari vállalat egyáltalán nem fordít energiát arra, hogy akár részlegesen is, de átálljanak az agroökológiai gazdálkodásra, vagy, hogy csökkentsék a hústermelést.
Ahhoz képest, hogy a legnagyobb vállalatok az ágazatban semmit sem tesznek a károsanyag-kibocsátás ellen, a Nestlé, a dán Crown, és a holland Vion húsfeldolgozók már bejelentették, hogy a jövőben kibocsátásuk egy részét az állati trágya „biogázzá” való átalakításával kompenzálják majd.