Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,53 Ft
Euró
388,42 Ft
Font
451,53 Ft
Bitcoin
61,553 $

Farm VIP: Bódi Sylvi már nem tudja, mit gondoljon Kammerer Zoliról

Bódi Sylvi ideje korán távozott a versenyből, és mivel Nagy Noémi védetté vált, nem tudta őt kihívni.

Fotó: Instagram/TV2
TV

Hujber Dávid

Szerkesztő

Igen érdekesen alakult a legutóbbi farmgyűlés, aminek ideje alatt messze Bódi Sylvi kapta a legtöbb szavazatot. Miután azonban Noémi védetté vált, nem tudta őt kihívni párbajozni, így nehezebb helyzetbe került.

Dórit nem szerette volna, mert nagyon erős az Exatlon Hungary korábbi sztárja, így főként Gergő és Holló között vacillált, akik szintén őt akarták a farmon kívül látni. Végül teljesült a kívánságuk, Holló nagy csatában győzte le a modellt, és szinte önkívületi állapotba került. Soron kívül Az inflációra hivatkozva többször is árat emelhetnek a bankok

A Nagy Ő: Tóth Dávid pár órán belül két lánnyal is csókolózott, balhé lehet belőle (videó)

Az egykori playmate a kiesését követően elmondta, megkönnyebbülést érez, bár az igen furcsán hatott számára, hogy korábban azt mondta, ha visszatér Noémi, legalább lesz kire szavaznia, majd ehhez képest rá került a szavazat. Bár jegyezzük meg, Noémi védett volt, ugyanakkor Zoli már azelőtt döntött.

Lapozó: 1 2

Tuchel szerint katasztrofális, amit a bírói stáb tett velük szemben Madridban

A Bayern München edzője nem volt elégedett a vonalbíró és a játékvezető munkájával, aminek hangot is adott az elvesztett Bajnokok Ligája elődöntő után.k