Exatlon-Livi szerint emberileg sem volt szép, amit a csapattársai tettek a Dóri elleni párbaján

Fotó: Instagram/Török Lívia
not image

Takács Petra

2021. július 15. - 20:08

Livi igazi hősként távozhatott az Exatlon Hungary harmadik évadából, ami túl hamar ért véget számára, noha messze többet érdemelt volna.

Az Exatlon Hungary harmadik évada sok minden miatt emlékezetes marad az emberek számára. Török Livire mindig emlékezni fogunk, egyvalami miatt biztosan, mert amit a későbbi döntős ellen letett az asztalra, az szinte hihetetlen volt.

Megdöbbentő volt látni, hogy mennyire ki tudta zökkenteni a nála sokkal nagyobb esélyesnek tartott Dórit, miközben gyakorlatilag senki nem drukkolt neki. Ezzel rengeteg nézőt állított maga mellé, és rossz volt nézni, ahogy a társak bántak vele akkor.

Livi ennek ellenére erős maradt, és még majdnem úgy is ki tudta ejteni Dórit, hogy több medált használtak fel ellene. Sorra égették el a medálokat a csapattársak, hogy Livi essen ki, és ne a csapattársa.

„..3..4..Kihívók! Nem osztottam meg Exatlonnal kapcsolatos posztokat az elmúlt időben. Ennek egyrészt az az oka, hogy imádom az életem, mindig történik velem valami, és inkább a jelenben élek, a jövőmet építem, és nem a múlton rágódom.” – kezdte a szokásosnál is őszintébb sorokat az Instagram oldalán.

Dancing with the Stars 2: Dobó Kata eljutna a döntőig

„Másrészt pedig hagytam ülepedni a dolgokat, sok indulatot váltott ki az emberekből az, ahogy véget ért számomra a verseny. Ennyi idő távlatából is azt mondom, amit akkor: nem haragszom a csapatra” – folytatta.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.