Borisz Jelcint állítólag “több száz” CIA-ügynök utasította, hogyan vezesse Oroszországot

Fotó: Flickr/FDR Presidential Library & Museum
not image

Borbély Fanni

2021.június.14 - 06:00

Az első választott orosz elnököt, Borisz Jelcint “több száz” CIA-ügynök vette körül, akik megmondták neki, mit kell tennie vezetői megbízatása alatt. Legalábbis ezt állítja Ruszlan Haszbulatov, az orosz parlament korábbi elnöke.

A Govorit Moszkva rádióállomásnak nyilatkozva Haszbulatov azt állította, hogy Jelcin környezete tele volt amerikaiakkal. Állítólag 1991-ben Washington segítségével választották meg vezetői posztjára, ám egyelőre nem tudni, hogy elnöksége alatt mennyire befolyásolta az USA.

“Száz (CIA-alkalmazott) lehetett” – mondta Haszbulatov. “Ők határoztak meg mindent”. Azt is hozzátette, hogy az elnökválasztás megnyerése után Jelcin biztonsági tisztviselőket és tárcavezetőket küldött az USA-ba, hogy az amerikaiak “megvizsgálják” őket, és “következtetéseket vonjanak le”.

Haszbulatov kijelentése azt követően hangzott el, hogy Alekszandr Ruckoj volt orosz alelnök a Lenta online kiadványnak elmondta, hogy a CIA 12 főállású alkalmazottja segített végrehajtani a Jelcin-Gaidar-féle mérföldkőnek számító piaci reformokat, amelyekkel szisztematikusan lebontották a központi tervgazdasági rendszert és kapitalizmusba vezették az országot. Ruszkoj azt is állította, hogy egy alkalommal meghallotta, amint Jelcin egy idegennel beszélgetett külföldi akcentussal.

Haszbulatov szerint azonban mindenki tudott Ruszkoj amerikai kapcsolatairól, sőt, amerikai tisztviselők még arra is hatással voltak, hogy a volt elnök jelentős számú kinevezettjét leváltsa.

“Összességében Ruszkojnak teljesen igaza van – Jelcinnek külföldiek adtak tanácsokat. Nincs itt semmi titok, és nagyon sokan tudnak róla. Nekem nincsenek detektívtörténeteim lehallgatásról, de ez általában véve közismert tény. Jelcin minden személyi kérdésben nagyon szorosan egyeztetett a külföldi képviselőkkel”

– fogalmazott Haszbulatov.

Jelcin 1999-ben távozott hivatalából, azután, hogy olyan elnöki rendszert hozott létre, amellyel elvette a hatalmat az ellenséges parlamenttől, és megszüntetett szinte minden féket és egyensúlyt. Ezt a lépést Washington is támogatta, amely azt remélte, hogy a kommunista pártot távol tartja a hatalomtól az újonnan megalakult orosz államban.

Napjainkban Jelcin öröksége vegyes érzelmeket vált ki, sok orosz úgy véli, hogy csak egy részeges volt, aki eladta az országot a nyugati kapitalistáknak. Külföldön azonban olyan forradalmárokhoz hasonlítják, mint a dél-afrikai Nelson Mandela, a lengyel Lech Wałęsa és a csehszlovák Václav Havel, sőt, Bill Clinton volt amerikai elnök még Abraham Lincolnhoz is hasonlította – írja az RT.