Miközben szüntelenül élet nyomai után kutatnak az amerikai űrügynökség szakemberei a vörös bolygón, könnyen elképzelhető, hogy saját maguk juttatták ki az élő mikroorganizmusokat a Mars felszínére.
Fekete lyukak egybeolvadása során keletkezhetnek olyan csillagok, amelyek lényegében időutazásban vehetnek részt.
Kiderült, hogy sokkal több pénz ütheti Elon Muskék markát, mint azt korábban szakérők feltételezték.
A Long March 5B névre keresztelt rakétát Hajnan tartományból lőtték ki még április 29-én, ám hiba csúszott a számításokba, az egység pedig napok óta kontrollálatlanul kering a Föld körül.
Minden bizonnyal elkerülhetetlen lehet egy potenciális kisbolygó-becsapódás, mivel egyetlen olyan fegyverünk sincs, amellyel megakadályozható lenne a tragédia.
Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa csütörtökön az egykori asztronautát és szenátort, Bill Nelsont választotta meg a NASA következő igazgatójává.
A NASA által 2018-ban indított Parker Solar Probe egyre közelebb kerül célpontjához, a Naphoz, miközben eszméletlen sebességre kapcsolt.
Csütörtök hajnalban a Kínai Nemzeti Űrügynökség sikeresen kilőtte az univerzumba a Tienkung–3 űrállomás első modulját, amelyhez hamarosan további elemeket csatlakoztathatnak.
A SpaceX legújabb Starship űrhajójának tesztrepülése is kudarcba fulladt, ezúttal azonban időben észrevették a hibát, és szinte az utolsó pillanatban elkerülték a nagyobb katasztrófát.
A kudarcba fulladt első tesztek után végül sikeresen felszállt negyedszerre is a vörös bolygó felszínéről a parányi marskopter.
Az antianyag egy furcsa, különleges anyag, melynek legnagyobb része rejtve van szemeink elől, mégis nagy mennyiségben jelen lehetnek a galaxisunkban.