Minden jel arra utal, hogy az Amazon alapítója és vezérigazgatója bár sikerként értékeli cégje előretörését, komoly aggályai vannak annak kapcsán, hogy vetélytársa, Elon Musk sokkal népszerűbb SpaceX-es projektjei miatt.
Az egyik amerikai szórakoztatóipari vállalat kitűzött célja, hogy létrehozza a Galactic Combat nevű projektet, melynek lényege, hogy a súlytalanság állapotában hozzák össze boksz- és MMA-meccsekre a világ legjobb sportolóit.
Annyi hulladékot juttatott ki az emberiség az univerzumba, hogy a maradványok valósággal felvillanyozzák a lassan csillagászati megfigyelésre alkalmatlan égboltot.
Ezen a héten szemkápráztató felvételeket készített az Ingenuity drónhelikopter a Marson állomásozó testvéréről, a Perseverance marsjáróról.
Nem az előre tervezett ütemben zajlott az Ingenuity drónhelikopter péntek hajnali felszállása, ami ismeretlen okokból kifolyólag meghiúsult.
A Kínai Nemzeti Űrügynökség bejelentette, hogy a jövőben két űrszondát szándékozik eljuttatni a Naprendszer legtávolibb részére.
Az Egyesült Államok titkosszolgálatánál dolgozó egykori kormánybiztos szerint rendkívüli bejelentéseket tehet hamarosan a védelmi minisztérium.
Az egyik kínai állami kézben lévő, technológiai fejlesztésekkel foglalkozó vállalat legutóbbi prezentációjában bemutatta legújabb tervrajzát, melyen a SpaceX által 2017-ben leleplezett, BFR névre keresztelt prototípus tökéletes mása virít.
A dél-afrikai származású amerikai üzletember nem rejtette véka alá véleményét és elmondta, az első Marsra lépő telepesek minden bizonnyal meg fognak halni.
Forró pillanatokat élhettek át a SpaceX Crew-2 missziójának tagjai, ugyanis néhány percre fel kellett függeszteniük az előre eltervezett folyamatokat, mivel egy hatalmas űrszemét vészesen közelített az egység felé.
A SpaceX vezérigazgatója meg van győződve róla, hogy akár már három év múlva láthatunk embereket a vörös bolygó felszínén sétálni.