Többek között az ukrán gabonával is gondjai vannak Magyarországnak, miközben az EU tárgyalást kezdeményezett Ukrajna felvételéről.
Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója úgy fogalmazott, Oroszországnak már nincsenek katonai célja, és megpróbálnak minél több civillel végezni.
A Kreml minisztere szerint elkerülhetetlen, hogy Oroszország győzelmet arasson Ukrajna felett, nem látnak más forgatókönyvet.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt kívánta az új esztendőre, hogy Ukrajna nyerje meg a háborút.
Az ünnepek alatt sem álltak le a támadások Ukrajnában, szilveszterkor is több területen zajlottak a csaták.
Az ukrán védelmi minisztérium bejelentette, kész kivizsgálni a december 29-én történt esetet, ám azt is jelezték, nem elképzelhetetlen, hogy ez egy újabb próbálkozás az oroszok részéről.
Hírügynökségi jelentés szerint külföldi "zsoldosok" " agyonlőttek egy orosz kapcsolatokkal meggyanúsított házaspárt.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az USA kormánya mindent elkövet azért, hogy a jelenlegi konfliktus még tovább maradjon életben, és súlyosabbá váljon.
A gabona 30%-át még nem takarították be, ám az már így is látszik, hogy komoly mértékű visszaesés következett be a 2021-es évhez képest.
Többek között az amerikai fegyverszállítmányokat is a levegőbe repítik az oroszok Ukrajnában.
Erről a német külügyminiszter számolt be csütörtökön, kiemelve, hogy minden egyes rakéta, melyet Ukrajna "levesz az égről", egy kicsit kevesebb szenvedést jelent az ukrán népnek.