Kim Jodzsong állítja, nem adtak fegyvereket Oroszországnak, melyeket aztán az oroszok Ukrajna ellen használnak fel.
A Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok közötti, valós idejű információmegosztási mechanizmus pedig már a „befejező szakaszban” van.
A jelentés szerint Kim Dzsongun a haditengerészet teljesítményével, valamint a rakétateszt eredményével is elégedett volt.
Észak-Korea bejelentette, sikeres tesztet hajtott végre az első szilárd hajtóanyagú interkontinentális rakétájával.
Bizonyára minden diktátor lányát foglalkoztatja, hogy mit kellene felvenni egy ballisztikus rakétaindítás megtekintéséhez: Kim Dzsongun lánya pedig egy potom 870 ezer forintos Christian Dior kabát mellett döntött.
Dél-koreai jelentések szerint Észak-Korea hamarosan nagyszabású hadgyakorlatot tarthat, melynek részeként levegőbe küldök az új interkontinentális ballisztikus rakétájukat (ICBM).
Japán második próbálkozása a következő generációs H3-as rakétával kudarcot vallott az indítást követően, ami miatt az űrügynökség megsemmisítési parancsot adott ki.
Észak-Korea figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne merje kilőni a rakétáikat a tesztelések során.
Az elmúlt hetekben szüneteltették a rakétateszteket Észak-Koreában, de most újra zöld jelzést adtak a kísérletnek.
Megtett egy újabb nagy lépést előre Észak-Korea a rakétatechnológiában, amivel csak tovább növelheti a hatalmát az ázsiai térségben.
Kim Dzsong Un, Észak-Korea első embere a lányával közösen tekintette meg a rakétatesztet, ami már a sokadik ilyen akciója volt az elzárt ázsiai országnak idén.